Back to top

Bevezető

Ez a történet nagyon régi tőről fakad. Örök életemben mióta az eszemet tudom, fontos szerepet játszott a megjelenés, az első benyomás, a pozitív kisugárzás, a jó közérzet. Pici gyerek korom óta  -3 éves koromtól, mindig nagy hangsúlyt fektetett kezdetben a családom, majd amikor már a megfelelő pályára kerültem, én magam a sportra, a mozgásra. Bizton állítom hogy a személyiségem fejlődésében is óriási hangsúlyt kapott a sporton keresztül magamba szívott fegyelem, kitartás, teherbírás, szorgalom, célok kitűzése, azok elérése...Mivel a test edzése egyenlő a lélek simogatásával, rengeteg pozitív élményt, visszajelzést, bókot, sikert hozott magával. Általános iskolában is sport tagozatra jártam, ami mellett folyamatos edzések tarkították az életemet. Még a középiskolai évek alatt is illetve a 20as éveimben is mindig csatlakoztam klubokhoz, ahol a sportot űzhettem, nyári edző táborokban vettem részt. Közel 30 évesen adtam életet egy csodálatos gyermeknek. A terhesség és a szülés utáni regeneráció villámgyors és problémamentes volt. Ezt is a sportos előéletemnek tulajdonítom. Viszont az ember életében, mint mindenkinek vannak jobb, rosszabb periódusok, amelyek esetlegesen rosszul hatnak, akár a testi-lelki harmóniára, annak megbomlása, megingása igen kedvezőtlenül befolyásolja a test működését, megjelenését, kisugárzását. Ilyen időszak sajnos engem is elért, de nem bánom, mert óriási tanulási folyamatot tudhatok magam mögött illetve a tanulás folytatódik mindig, amíg felkelünk a Nappal. 

30 éve kerültem a szépségiparba és azóta is a mindennapi életem meghatározója, szerelme, örömforrása. Mesterkozmetikusként nem csak az arc fiatalítása, szépítése, ápolása, gyógyítása a feladatom, hanem a testi-lelki harmónia megteremtéséhez vezető út megvilágítása. Nagy hangsúlyt fektetek az alakformálásra, de ez a terület is összetett, nemcsak a külső formálása a cél, tartós eredmény eléréséhez a lelki okok, az abból fakadó étkezési szokások, a test megbetegedései , vagy annak jelei teszik teljessé a kezeléseket. A mások segítése, támogatása, az ismeret önzetlen átadása, a munkám általi boldogság visszatükrözése, ez a lendület ami mindennap repít. A szakmai páyafutásom is ezt az irányvonalat képviseli, sugallja, kommunikálja. 20 évvel ezelőtti dédelgetett álmom volt egy ilyen út megteremtése, ahol kamatoztathatom a sokéves emberi-, szakmai tudásomat, tapasztalatomat, ahol olyan embereknek segíthetek, akiknek az kell hogy egy picit segítsd, egy picit támogasd, hogy érezze nincs egyedül, hogy mások is küzdenek hasonló problémákkal, hogy igenis KELL az ÉNIDŐ, mert ha Te nem törődsz magaddal, ha nem szereted önmagad, ha nem tiszteled magad, akkor mások is úgy fognak Veled bánni. 

Ilyen mottóval indult az ÉLETMÓD TÁBOR  inspiráció, amelyet szeretnék minél több emberrel, Hölggyel, Úrral, Ifjúval, Idősödővel, Magányossal, Szerelmessel, Barátokkal, Családokkal megismertetni.

Szeretettel várunk minden Érdeklődőt.

 

 Szilágyi Anita Zsuzsanna elektro-, szak-, testkozmetikus, mesterkozmetikus, sminktetováló