Rádiofrekvencia vörös fotonnal

A rádiófrekvencia energiáját évek óta használják orvosi eljárások során. Amikor szöveteket kezelnek, két elektróda között a rádiófrekvencia hőt generál a dermisben és a bőr alatti rétegekben. Ezt a hőt használják sebészetben hemosztázis (vérzés megállítás) céljából, valamint szövet eltávolításra. A közelmúltban azonban a kollagén zsugorodás, valamint a laza kötőszövetek kezelésére is használni kezdték a kollagén denaturációs (természetes szerkezetének megváltozása) hatásának köszönhetően. A kollagén molekulákat fibroblasztok (a kötőszövetet alkotó, jellegzetesen szétterült, nagy alapsejtek) állítják elő, melyek három polipeptid láncot szintetizálnak (ötvöznek), amelyek tripla spirálvonalat alkotnak.

Bőrünk irha rétegében található fibroblasztok folyamatosan kollagént és egyéb proteineket termelnek. A kollagén felelős a bőr tartásáért és rugalmasságáért. A kor előrehaladtával csökken a fibroblasztok aktivitása, csökken a kollagénrostok mennyisége, így bőrünk fokozatosan elveszti rugalmasságát, feszességét, megjelenek a ráncok, arcunk “megereszkedik”.

A rádiófrekvencia által felmelegített fibroblaszt sejtek hozzájárulnak a kollagén keletkezéshez és az azutáni szövet újjá formázáshoz, mely hozzájárul a végső kozmetikai eredményhez, a feszesebb, rugalmasabb és élettel telibb bőrhöz. A kötőszövetek precíz, hő által indukált viselkedése és a szövetzsugorodás mértéke számos tényezőtől függ, többek között a maximálisan elért hőmérséklettől, a kezelési időtartamtól és a szövetek hidratáltságától, korától.

 

 

Árak HUF
1 kezelés has/comb vagy popsi területen 30p/terület 3.000
Kúra 5+1 kezelés  15.000
Kúra 10+2 kezelés 30.000
 
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   

Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.
Telefon:06-70-556-0167
E-mail:szilanibeauty@gmail.com